a nyolclábú merénylő

Körülbelül 17.4 cm-re sem kívánom magamtól azt a pókot, ami megpróbált bevadászni tegnap éjjel. Szinte le lehetett olvasni a csáprágóiról, hogy "Hú, mekkora, ezt megeszem!". Még jó, hogy a sötét évszakban vagyunk (ja, mert tudjátok, itt Japánban fél évig sötét, majd fél évig világos van), így el tudtam szelelni, kezembe venni a papucsomat, és szétloccsantani az agyvelejét ennek az életemre törő gyilkosnak! Rémisztő. Ma eddig egész nap azzal foglalkoztam, hogy megsemmisítsem a maradványokat, és hogy megelőző óvintézkedéseket tegyek. Még itthon elvégeztem egy tanfolyamot, ami kezembe adja a lehetőséget, hogy beriasztózzam az egész szobát. A legkisebb mozdulatra is 300 éles penge repül ki az előre taktikusan elhelyezett tartókból, így lefejezve, szétaprítva bármilyen támadót. Magamat pedig, nehogy én essek áldozatul, leszíjazom éjszakára, így mozdulatlanul tudom tölteni az egész éjszakát. Basszus, ezért utálom az esőerdőket...az embernek sosincs nyugta.