Láttam ma két elütött kulcstartót. Eszembe jutott róla a szomszéd kutyája, amit még tavaly üttem el.
De ezek a kulcstartók olyan aranyosak voltak, hogy be kellett szaladnom egy elhagyatott sikátorba egy japán lakótelepen, mert úgy elkezdtem zokogni, mint egy rühes mosómedve. Kínok kínja, a nemlétezés örök veresége!
Miért, kamiszamák, miért kellett azt a két kis izét kicsinálni? Kedvesen fityegtek a lány telefonján és kulcsán, rájuk mindig lehetett számítani, békések voltak, de egyben szenvedélyesek is, pont olyan, mint ÉN! Hát rám is ez vár? Minden igaz emberre ez vár?
Mindegy, most azt hiszem elvesztettem a hitem egy időre. Addig is próbálok magamhoz térni. Már két hete nem is tudok iskolába menni emiatt, a konzulensem már aggódik, mert azt mondtam neki, hogy én ezt lábon nem tudom kihordani. El kell mennem valami békés fürdőbe, vagy nem is tudom, talán a hegyekbe, valahová ahol feltöltődhetek lélekenergiával (気). De mi van ha ott is valami rémség vár? Mi van ha kibelezett plüssnyuszit találok egy fához kötözve, megerőszakolva? Akkor végleg összeomlanék.
Ez életem legsötétebb időszaka, valahogy kérlek segítsetek át ezen.
Ja, de most mennem kell, most kopogott Lüi, a szomszéd, megyünk karaokebárba. Remélem ott lesz az a múltkori csajó, nem tudom hogy hívják, gondolom Tomiko, vagy ilyesmi...Alig várom, behúzok nyóctíz sört, jó nagyot énekelek, elverek egy két emberkét táncban, aztán rendelünk egy pizzát, és megnézünk nálam valami fajintos vígjátékot!!! Tök zsír, minden este ezt küldjük!!!
Hjajj...
szia
返信削除