2010年2月1日月曜日

Kereplős agyagminta

Kétféle tojás létezik: egy, ami bennem van, és egy ami a másokban. Lényegi különbség: egy a végtelenen. Azaz nem sok.
Ez volt a rövid bevezető a hétvégémhez. Most jön a java.



Ez volt a java. Most jön a befejezés. Kései oxidációs korszakomba érve kijelenthetem, hogy téves információkkal nem rendelkezem. Amint már mondtam többször is, hibátlan vagyok, az összes szempontból. Csak azt tudnám, hogy a freedom is the dead nevű barátom miért jár templomba. Ja, de tudom. Gonoszkodásból jeles voltam régebben, ma meg már tanítom. Akinek nem inge, kapjon be egy Túró Rudit.
A lányokkal hogy állok? Ebből a szempontból is hibátlan vagyok. Ugyanis jelenleg (akárcsak eddig, és a továbbiakban is) nincs jelentkező, aki elnyerhetné a hűségtől túlcsorduló bal karomat, valamint féltékenységgel ugyancsak megrakott jobbomat. Kénytelen vagyok azt mondani, hogy recece, és ismételten recece. Megtekinthető vagyok az épp aktuális tartózkodási helyemen, kérem, aki magáévá akar tenni, fáradjon oda.
Algyő

1 件のコメント:

  1. O, o, Ó a milarepaverzió!
    O, o, Ó a milarepaverzió!
    O, o, Ó a milarepaverzió!

    Epekedő vágyálompor, korom orr! korom orr! nap, nap után eset beszéd,
    inneni-onnaniság, inneni-onnanisáág!

    返信削除